A következő Jótékonysági Konferencia 2010 Szeptemberében lesz!
Jelentős kedvezmény, előregisztráció!

Csak annak lesz lehetősége jelentős kedvezményű jegyet vásárolni, aki 2009-ben ott volt, vagy itt regisztrál!

Az előregisztráció semmilyen kötelezettséggel nem jár! Azonban elsőként értesítjük majd a 2010-es konferencia előadóiról, a témákról, és lehetősége lesz kedvezményes jegyehez jutni.

Kérjük az alábbi mezőket figyelmesen töltse ki!

ILYEN VOLT 2009

Szilágyi Róbert
Ötlet, és házigazda

Zajdó Csaba
Webshop Experts Kft

Odrovics János
A vevőbeszippantó reklámszövegek specialistája

Király Gábor
Elnök, Gyermekétkeztetési Alapítvány

„Nagyon hasznos volt a tegnapi konferencia, amit köszönök! Van, és lesz még erről véleményem, de még „emésztenem” kell! A zárás viszont nagyon „ütős” volt! Be kell vallanom őszintén, hogy egy-két könnycseppet el kellett morzsolnom az arcomon a film nézése közben! Mivel nekem 3 gyermekem van (2-4-6 évesek) ezért meg van az a cél, ami vezérel, da a filmben látottak még jobban inspirálnak arra, hogy a gyermekeimnek megteremtsem azt az alapot, melyből ki tudnak indulni, ha hasonló gondolkozásúak lesznek (erről pedig én fogok gondoskodni).”

Tóth Róbert
www.sajatingatlan.hu

„Először is gratulálok a rendezvényetekhez! Legfőbb érzés a tettvágy volt bennem, hogy a sok dolgot, amit Nálatok hallottam, átültethessem a gyakorlatba. Az is jó érzés volt bennem, hogy olyan emberek között voltam, akik hasonló gondolkodásúak és valószínűleg hasonló problémákkal küzdenek. Elégedett vagyok a rendezvénnyel. Az előadásokat hitelesnek, segítőkésznek gondolom. Én javasolnám, hogy gyakrabban tartsatok ilyen összejöveteleket, ha lehet, akkor több élő esettanulmánnyal.”

Szabó Ákos
www.organik.hu

„Meggyőződésem, hogy az az időszak jön most az internetes kisvállalkozások életében, amikor a tapasztalatcsere válik fontossá. Vagyis a stratégiai együttműködés. Nem a sales.. A valódi szakmai kérdésekre koncentráló tapasztalatcsere. A többi konkurens internetet nem használó vállalkozással szembeni előnyünket növelni kell. Ez a konferencia erről szólt Nekem!

Számomra, aki végigjárta a marketinggel kapcsolatos útvesztőket, egyértelmű volt a választás. Azokkal kell beszélnem, azokat kell megkérdeznem és meghallgatnom, akik eredményesen alkalmazzák az internetben, az on-line marketingben rejlő lehetőségeket, A megvalósítók! Ők a minták. Minden eddigi partnerem, akik valamilyen formában segítettek ebben (Surányi, Juhász) már végigjárták ezt az utat, s érvényes elveket, mintákat mutattak.

Nem csalódtam, Te is ebbe a körbe tartozol Róbert! Megerősítettél, hogy jó úton járok. Köszönöm az ötleteket, tippeket, a továbbgondolkodásra ösztönző gondolatokat! Köszönöm az inspirációt!”

Királyhegyi László

„Nagyon sok konferencián vettem már részt. Mind adott valamiféle pluszt. Azt vallom, ha csak 1 mondatot hallok, ami előreviszi a vállalkozásomat, már megérte. Tehát különösebb elvárásom nem volt a tegnapi nappal kapcsolatban. Az előadók kiválasztásához csak gratulálni tudok. Sikerült megszerezned azt a két embert, aki sokkal többet adott az elvárttól. De ami a végén történt, az igazán felemelő volt. Megmutattad nekünk, hogy nem számít a válság, nem számítanak a külső körülmények, nem számít az, hogy mit mondanak mások. Csak az számít, hogy én mit gondolok, és mit hiszek el magamról.

Nagyon régen ismerlek. Ismertelek akkor is, amikor még nem vállalkoztál. Ismertelek akkor is, amikor elkezdted a vállalkozást. És büszke vagyok arra, hogy ismerhetlek most is, amikor már én tanulhatok Tőled. Köszönöm.”

Horváth Jánosné
Előnymarketing
www.magyarkereskedo.hu

„Nekem még nincs webáruházam, de viszont az utóbbi hetekben felmerült az ötlete. Az üzleti tervek előfizetője vagyok, ezáltal kaptam tőled hírlevelet melyben meghívtál. Ezt utólag szeretném megköszönni, mert olyan élményben volt részem, ami felemelő volt és elgondolkodtató. Igazából először csak a kíváncsiság és nem utolsó sorban a jótékonysági lehetőség fogott meg, ezt az összeg vagy még többet is bárki bármikor mindennemű butaságokra is elszórja, akkor miért ne erre.
Még egyszer csak gratulálni tudok neked és az összes előadónak, aki ilyen élménybeli gazdag ötletekkel töltötte meg a tegnapi napot. Nagyon sok új és hasznos információval és zsongó fejjel értem haza, a családomnak még éjfélkor is lelkesedve meséltem.”

Kuris Károly
www.pajzs-technologia.hu

„Hasznosnak éreztem az anyagot, úgy érzem bármit meg tudnék csinálni. A hangsúly a tudnék-on van. Szinte mindig úgy érzem, hogy kevés az időm, és a család is kevésbé tolerálja az eltűntem dolgozni témát. Mert ugye én másodállásban vagyok webáruház tulajdonos.”

Lehner Viktor
www.szaniteraruhaz.hu

„Összességében örültem, hogy elmentem a tegnapi konferenciára, ugyanis ez volt nekem az első… Szoktam olvasni Csabi cikkeit az Üzlettársban, illetve sokat olvastam hasonló témáról, de örültem, hogy tegnap egy átfogóbb képet kaphattam Tőle. Úgy tűnik, a kirakó darabjait sikerült jobban összeillesztenem. A szövegírásról is olvastam már, de még mindig voltak új gondolatok János előadásaiban.
Úgy érzem, hogy bár nem volt minden új számomra, de 1-2 ötlet, gondolat miatt érdemes volt elmennem.
És bár a párom nem szereti, ha oktató anyagokra költök és miután kicsit mérgesen reagált arra, hogy a szombatomat hol töltöttem, egyből az jutott eszembe, amikor mondtad, hogy az elején Neked is az árral szemben kellett úsznod. Ezért most megfogadtam, hogy minél több dolgot átültetek a gyakorlatba, hogy lássa, hogy megéri tanulnom. Köszönöm.”

Király Patrícia
www.adgift.hu

„Először is köszönöm a meghívást, hogy részt vehettem a konferencián. Tetszett, hogy senki nem akart eladni semmit és nem a promóról szólt a rendezvény. Szólt viszont olyan profi előadásokról, melyek mindegyike tartalmazott azonnal alkalmazható megoldásokat, melyekkel a webáruházak üzemeltetése sokkal hatékonyabbá tehető. A konferencián felvehettem a kapcsolatot azokkal a profikkal, akiket a hírleveleikből már ismertem, de személyesen még nem volt alkalmunk találkozni és itt további tanácsadással kapcsolatos lehetőséget tudtunk megbeszélni.
Két webáruházunk fejlesztését és arculatának átalakítását éppen most kezdtük el és Csabával konzultálva már szeretném az új trendek figyelembe vételével kialakítani. Szóval ez a konferencia nekem nagyon időben jött és nagyban hozzájárult ahhoz, hogy webáruházaink az eddigieknél sokkal profibb és hatékonyabb megoldásokkal készüljenek el.”

Egri Dezső

„Nekem nagyon tetszett a konferencia, mert élő problémákat feszegetett, csupa jól felkészült szakember tartotta az előadásokat. Gratulálok a szervező és előkészítő munkádhoz. Nagyon tetszettek a jövő e-commerce dolgairól szóló részek is.

Én most dolgozom egy projekten, amiben vélhetően még sok hiba elkerülését segíti a tegnapi konferencia. Jó a hanganyag a múltkoriról is, még ha azon nem is voltam jelen. Kíváncsian várom a mostani konferencia hanganyagát, hogy kiegészíthessem a jegyzeteimet.

Egyetértek a megjegyzéseddel, a másik "lenyúlós" fajta CD terjesztéssel kapcsolatban. Bár ez szerintem része annak, hogy mai értesülésem szerint már legkevesebb 60 marketing kommunikációs szakember dolgozik a magyar piacon, a "magyar marketinges Forbes lista" szerint (MSZII, www.internetvallakozas.hu),

További sok sikert a munkádhoz.”

Kozma Elemér
Ügyvezető
E+A Kft

A következő Jótékonysági Konferencia 2010 Szeptemberében lesz!
Jelentős kedvezmény, előregisztráció!

Csak annak lesz lehetősége jelentős kedvezményű jegyet vásárolni, aki 2009-ben ott volt, vagy itt regisztrál!

Az előregisztráció semmilyen kötelezettséggel nem jár! Azonban elsőként értesítjük majd a 2010-es konferencia előadóiról, a témákról, és lehetősége lesz kedvezményes jegyehez jutni.

Kérjük az alábbi mezőket figyelmesen töltse ki!

„Nagyon jól éreztem magam a tegnapi konferencián, olyan jó kis családi légkör volt szerintem, jó hangulatban telt. Pozitív energiákkal és erősen feltöltekezve távoztam. Remélem, hogy sokáig kitart a lelkesedésem.
Hááát, kaptunk hideget, meleget, a végén jól meg is sirattál... nagyon ütött! Jó ötlet volt!
Az előadóknak tetszett a szerénysége, az egyszerű előadásmódja és hozzáértése.

Köszönöm a tegnapi lehetőséget és további sikeres konferenciákat kívánok Nektek!
(olyat is lehetne, ami a teljesen kezdőknek szól, mert ők lehet, hogy nem azt kapták teljesen, amit vártak, nem tudom, ezt majd ők elmesélik, azért ezt csak zárójelben jegyzem meg.) Köszönettel, és további szép családos vasárnapot kívánok!”

Lassán Edit

„Ezúton is köszönjük, hogy megszerveztétek ezt a konferenciát.
Nagyszerű érzés volt, hogy ezúttal nem csak okosodunk, de Rajtatok keresztül egy igazán szép kezdeményezéshez is csatlakozhattunk.
Bár nekem van webáruházat üzemeltető ügyfelem, ő igazából régi barátom, szinte szívesség szintjén adok neki, és csak néha tanácsot. Az igazság az, hogy sem Claudia, sem magam nem üzemeltetünk, és nem is tervezünk üzemeltetni webáruházat.

A marketing iránti érdeklődésünk azonban már régebbi keletű, s igyekszünk minden területéről információt begyűjteni, tanulni. Úgy gondolom, a konferencia sokat adott. Bár a webáruházak szempontjából összeállított anyagról beszélünk, úgy hiszem kkv online marketingesként az elhangzottak 95%-át tudjuk hasznosítani a webáruházak határain túl is.

Claudiával egy meglehetősen komoly projekt kidolgozásában is együttműködünk (érdemes lesz a nevét még megjegyezi...), bizony az előadás után bizonyos részeket újra kellett gondolnunk, és új projektelemekkel is gyarapodtunk. Összességében nagyon hasznos, sokat adó előadások voltak ezek, külön öröm volt számomra a jól megválogatott előadók kiléte is. :)

Róbert, további szép eredményeket kívánok Neked!”

Németh Csaba
Kkv online marketing tanácsadó
Kampány- és projekttervezés, kivitelezés

„Végre egy fejtágító, amit igazán hasznosnak találtam!

Érdekes érzés (talán Te is jártál már így), amikor fel vagy dobva, tele vagy tettrekészséggel, és még az autód is szinte magától repül, amikor hazafelé tartasz. Ahogy hazaértem, néhány dolgot át is alakítottam a webshopomban, szerencsére nem kellett sokat, mert az előadások szerint ( én is meglepődtem a felismerésen! ) aránylag jó. Azért persze finomítani kell még rajta.
Igyekszem az eddig összeszedett (Jánostól is kapom az új infókat rendszeresen) okosságokat hasznosítani, jelenleg úgy hiszem, egy időre el vagyok látva tudásanyaggal. Ezt még át kell rágnom néhányszor, fel kell, hogy fogjam, meg kell értenem, azaz be kell, hogy érjen bennem, és persze közben próbálom a dolgot, gyakorolni.

Érdekes, bár biztosan nincs összefüggés a dolgok között, de szombat reggeltől (magyarul az előadás kezdetétől) vasárnap estig beérkezett megrendelés kb 700 ezer Ft! Ez az előző hónap majdnem teljes forgalma!!
Várom a folytatást...
Elárulom, amint lesz időm, az egyik új felfogású DM levelem Jánosnak fogom küldeni, kíváncsi vagyok, vásárlómmá tudom-e tenni . :-)) A tudásanyag lenyűgöző volt, az előadók profik, és még a gyerekeknek is jót tettünk. A lezárás filmje igazán megrendítő, és egyben felemelő volt. Ez igen. Ilyen célokért és példaképekért érdemes élni, dolgozni. Egyszóval, örülök, hogy ott lehettem. Köszönöm.”

Bálint Balázs
www.muhelynet.unas.hu

„Jól éreztem magam, hasznos információkat kaptam Tőletek, és bízom benne, hogy egy szuper webáruház tulajdonos leszek a közeljövőben! Kicsit tömény volt számomra a tegnapi nap, de már kezd letisztulni valamilyen szinten. Először azt gondoltam, hogy nem jó helyen járok, mivel még nincs webáruházam, de rájöttem, hogy ez nekem is szól! És nagyon tetszett, amiket a végén mondtál!
Szemüveget fogok cserélni és biztos vagyok benne, hogy szabad lesz a pálya.”

Fehérné Szerenka Szilvia

„Kedves Robi!
A szombati napot nagyon köszönöm neked, és az előadó társaknak. Hatalmas pozitív töltettel tértem haza. Teljesen fel voltam dobódva. Igazán értéket adó nap volt a számomra. Örülök, hogy ott lehettem. Mind érzelmileg, mind szakmailag, mind üzletileg.
Van remény. Van lehetőség. Van tudás. Meg van minden ahhoz, hogy valódi sikereket érjek el a közeljövőben, egy webáruházzal. Mind motivációban, mind gondolkozásmódban kaptam tőletek. Gratulálok az ötlethez, és a megvalósításhoz is.”

Nagy János
A tiszta víz szakértője
www.egeszseges-ivoviz.hu

„Én csak most jutottam el odáig hogy kinyissam a gépemet, és már terveztem, hogy írok neked egy köszönő e-mailt, mert ott az előadás végén főleg azzal a fináléval nekem nem igazán voltak szavaim...
Az, amit kaptunk szerintem igazán értékes információ volt, mennyiségileg, minőségileg és aktualitás szempontjából egyaránt. Annyi minden volt minden előadóban, hogy amikor egy témába fogtak minden áron szerettek volna minél többet átadni abból a tudásból és tapasztalatból, ami bennük van a témával kapcsolatosan, hogy csak sürgetés hatására voltak hajlandóak abbahagyni, mert hát lejárt az idő :-).

Szóval nem sajnálták a tudást tőlünk, adták nagykanállal. Ami még sokat jelentett, hogy tényleg megmondtátok "a tutit", konkrét számokról és százalékokról beszéltetek, ami segít abban, hogy reálisan tudjam felmérni, hogy miből mennyi kell az ételbe ahhoz, hogy a vége ízletes is legyen meg jól is lakjak tőle, és ne rossz szájízzel féléhesen álljak majd fel az asztaltól. Most már minden esélyem megvan, hogy amit csinálok, az működjön, mert tudom mi az, amire igazán fontos és érdemes odafigyelnem.
Még egyszer köszönöm!”

Szász Miklós

„Én rendeltem a jegyet utolsó éjszaka jó későn, de szerintem simán megérte.
Igaz, Csaba infótermékét már olvastam, és János e-magazinjára is előfizető vagyok, de kaptam 7-8 "százezres" tippet. Az egésznek megvolt az a kellemes konferencia feelingje, amikor hazafelé az autópályán zsong a fejem, és Budapestről Sopronba 5 perc alatt hazaérek. :) Az egyetlen negatívum az volt, hogy a konkurenciám is ott ücsörgött, és az ő fejével is próbáltam gondolkozni, de ettől függetlenül jövőre találkozunk! :)”

Lukács János
www.vizipipa.eu

„Az egész nap tetszett. Jó volt az előadásod. Volt benne sok ismerős dolog, de azért a 10-20%-ért megérte elmenni, amire eddig nem gondoltam vagy figyeltem oda. A Zajdó Csabától is sokat tanultam. Jó lesz átnézni a webáruházunkat a szempontjai szerint. Odrovics János előadása a vége felé már nagyon el volt kapkodva, de hát nem maradt rá idő. Meg ezt a János is mondta, hogy ez egy külön szakma és ezt napokig lehetne tanulni. Szóval nem érzem, hogy jó reklám szövegíróvá váltam, de kaptam egy nézőpontot erről, és kaptam egy-két ötletet, hogy mire kell odafigyelni. Így végül is még ebből is profitáltam.
A vége nagyon szép volt. Köszönöm szépen.”

Molnár Sándor
Meire Kft

„Őszintén mondom, már tegnap is úgy éreztem, hogy többet kaptam, mint amennyit reméltem. Ez az érdeklődésed is egy kellemes meglepetés. Jó, hogy személyesen hallhattam az előadásod, képbe kerültem a vállalkozói és emberi gondolkodásmódod tekintetében. A záró előadásod felidézem majd magamban, ha valamilyen eddig komolynak gondolt problémával kerülök szembe. Nagyon jó előadókat hívtál meg, sokat jegyzeteltem. Igazából azért mentem el erre a szemináriumra, hogy talán választ találok arra, miért kevés a látogatottsága a weboldalunknak és miért alig van megrendelés a webáruházunkban. Persze amiket jegyzeteltem azok alapján átnézem az oldalunkat, hogy miket kell kijavítani, de profi segítséget is igénybe kell venni.”

Albert Ervin

„Nekem első alkalom, sok új értékes információ. Elég speciális területen dolgozunk és én nem a terméket, hanem az "oldalt akarom eladni"-, így is hosszú a lista, amit változtatni fogok. A következő 1 évben fokuszált direkt marketing kampányokat fogunk indítani, így szerintem fogunk még találkozni. :-)”

Kesztler Róbert
www.leandesign.hu

„Nagyon örülök, hogy részt vehettem a konferencián és megismerhettelek.
Sok hasznos ismeret hangzott el. Volt, amit már ismertem, mégsem alkalmaztam helyesen. Kaptam sok új infót is, ami hatására kinyílt a szemem a hibáim észrevételére. Gyakran a hétköznapi tennivalók sűrűjében elvész, vagy a listán sokadik helyre szorul a weboldal szerkesztése. A konferencia megvilágította, hogy a weboldal minősége és hatékonysága bizony konkrétan profitban mérhető. A fontossági sorrendben előkelőbb helyet kell, hogy elfoglaljon. Az a típus vagyok, aki a tanultakat azonnal alkalmazza. Így szombaton sikerült éjjel 1-ig a gép előtt ülni. Nem épp a megszokott szombat esti program.

Még így is azt gondolom, hogy rengeteg tennivalóból szinte semmire nem jutott idő. A célom, hogy év utolsó negyedévében annyi forgalmat csináljak, mint az első 3 negyedévben összesen. Nem vagyok elégedetlen az eddigi forgalommal sem, de ezen fogom letesztelni, hogy a hallottakat milyen hatékonysággal tudom beépíteni a munkámba. Köszönöm, hogy megosztottátok velünk tudásotokat, tapasztalataitokat és gondolataitokat. Jó volt látni azt is, hogy az elanyagiasodó világban vannak még igazi emberek is.”

Járvás Éva
www.szeretemacsokit.hu

„Örülök neki, hogy megtaláltalak benneteket. Én még csak most kezdem, no nem a vállalkozást, hanem az internetes kereskedelmet. Számomra a konferencia olyan volt, mint a főiskola. Tudom most már, hogy sok mindent nem tudok. Ha viszont valamibe belekezdek azt szeretem jól csinálni, másképp nem érdemes. A honlapjaitokra még nem volt időm, de majd tanulmányozom őket. A pozitív hajtóerőt jelenleg Tőletek kaptam, sajnálom, hogy konferencia csak egy év múlva lesz.
Én Debreceni vagyok, Csabával fogom elsősorban felvenni személyesen a kapcsolatot.
Munkátokhoz kívánok további sikereket!”

Brezniczky Józsefné
AD-Ment Kft, Kristály Gyógyszertár

„Részemről ezek az érzések vegyesek. Egyrészről most már biztosan tudom azt, hogy amit nemrég elgondoltam, tehát, hogy kell egy webáruházat nyitnom az ma már nem kérdés. Kell, és késsz. Viszont... Eddig úgy gondoltam, hogy ez egy egyszerű dolog. Most is úgy gondolom, hogy nem lesz ez nehéz, de ha nem járok ott a konferencián, akkor csinálok egy sima snassz valamelyik nekem tetsző webáruház lekoppintását.
Itt viszont megértettem, ha odafigyelek, és olyan rendszerűre csinálom meg, ahogyan azt Csabi, János és Te is elmondtad, akkor abból valami egészen más fog kisülni, mint azt én korábban gondoltam. Tehát az érzéseim, hajrá meg kell csinálni, de okosan. Vagyis amilyen okosan csak tudom.
A következő érzés, hogy nagyon jó helyen jártam és egy percét és egy darab forintját nem bántam meg. Aki képes ilyen szintű előadásokat megszervezni és ezek után még képes ezeket az összegeket jótékony célra felhasználni, annak a tanácsaira csak figyelni lehet.
Köszönök mindent!”

Hajduné Kocza Vera

„Az utolsó videó azért rendesen ütött egyet. Elmeséltem a feleségemnek persze azért nem ment át olyan jól, mint ahogy azt ott látszódott, de még így is könnyes lett a szeme, ahogy az enyém is. Visszatérve a konferencián hallottakhoz: nagyon sok információt kaptunk, és amiket tényleg elkövettem illetve elkövettünk a mi munkákban is. Ezekre mostantól sokkal jobban oda fogok figyelni.
Ezzel a konferenciával úgy voltam, vagyok, mint amikor az ember szomjas és oda megy a csaphoz, hogy engedjen magának egy pohár vizet, megnyitja, és csak ömlik és ömlik a sok víz (információ), megtöltjük a poharat és iszunk, majd ismét alátesszük, és ismét iszunk, eközben a csapból csak ömlik a víz. Megtelt a hasunk már a sok pohár vízzel, de az még folyik és folyik, mindaddig, amíg egyszer csak elzárjuk.
Ekkor a magunkhoz vett vizet a szervezetünk szépen feldolgozza és hasznosítja. Ahogy az élethez szükségünk van a vízre, így a vállalkozásoknak is szükségük van ilyen információkra! Köszönöm, hogy részt vehettem ezen a konferencián és remélem, hogy lesz folytatása!”

Farkas Csaba

„Rengeteg új információt kaptam és régit is megismételve, más szemszögből (ha csak ez lett volna, már akkor is megérte volna!)
Amiket már hallottunk és alkalmazunk is a gyakorlatban, nagyon fontos újra és újra felszínre hozni, mert akárhányszor hallom, mindig tudatosul bennem, hogy igenis ezt kell csinálni és igenis jó az út, amin megyünk, és amit csinálunk, hogyan csinálhatjuk még jobban.
Ilyen pl. a pozícionálás, nagyon sokszor hallottam már, talán erről gondolkozom a legtöbbet is, és ahogy most kb. 10. alkalommal hallom, újból jutnak eszembe jó ötletek, és egyre közelebb érzem magamhoz annak a kivitelezését :) !

Rengeteg gyakorlati példa szerepelt az előadásokban, ami szintén csak megerősítés, segítség ahhoz hogyan kell csinálni. Mi a jó és mi a rossz. Az előadók nagyon jók voltak, mindenki. Király Gábor-t is egyértelműen ideértve azzal, hogy elmondta miről szól az alapítványa! Nagyon tetszett a stílusuk, emberien mondtak el mindent, csak úgy jött tőlük az érzés, hogy hisznek abban, amit csinálnak és szeretik azt csinálni, amit csinálnak. Közvetlen hangulatot alakítottak ki, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak az egész nap után, sőt! A Bagolyvár kiadó egyik könyvét már el is olvastam (amit ott vettem), sőt van még nem kevés, amit most már tudom, hogy el is fogok.:)
A legtöbb újdonság Zajdó Csabától jött, mert talán az a terület az, amiről eddig én még nem kaptam ennyire összefoglaló mondatokat. Mindenféleképpen motiváló, ösztönző volt a részvétel, kaptunk energiát tőle!
Többet áradozni most nincs idő, mert megvalósítani kell a dolgokat, pedig lehetne :)”

Jávorszky Ágnes
PR menedzser
www.balloonworld.hu

„Élveztem a konferenciát. Személyes volt a hangulat, ötletindító és motiváló volt a részvétel, segített rendszerezni a tudásom. Ahogy láttam az arcokat, jó páran nem értették a végén levetített filmet (hogy jön ez egy webáruház témához), de én személy szerint örülök neki, hogy az emberi oldallal, a motivációval és a kitartással is megtöltötték a résztvevők tarisznyáját: e nélkül tényleg nincs semmi!
Köszönöm!”

Katona Renáta
www.myskin.hu

„A szombati konferencia egyszerűen fantasztikus volt!
Az elmúlt két évben több konferencián vettem részt, ezért viszonyítási alapom is van. Eddig Ti voltatok a legjobb ár-érték arány! Mondom ezt annak ellenére, hogy nem 100%-ban volt az elhangzott információból minden új az én számomra. Tovább növelte a szimpátiámat az, hogy a bevételt jótékony célra ajánlottátok fel.

A konferenciáról Zajdó Csaba hírleveléből hallottam. Egy meglévő kiskereskedelmi üzletünk mellé szeretnénk webáruházat nyitni. Így a rendezvény nekünk most mindenképpen nagyon aktuális volt. Nagyon sok pozitív élménnyel jöttünk el. Már ez az 1 nap óriási lendületet adott nekem abban, hogy merre tovább.

Külön nagyra becsülöm, hogy Te a saját rossz tapasztalatodat képes voltál megosztani velünk csak azért, hogy mi is lássuk, így ne! Ez nekem sokat elmondott: ne legyünk középszerűek, de nem mindig a legdrágább a legjobb.”

Dallos Zsuzsa
Csavar-Akku Kft.

A következő Jótékonysági Konferencia 2010 Szeptemberében lesz!
Jelentős kedvezmény, előregisztráció!

Csak annak lesz lehetősége jelentős kedvezményű jegyet vásárolni, aki 2009-ben ott volt, vagy itt regisztrál!

Az előregisztráció semmilyen kötelezettséggel nem jár! Azonban elsőként értesítjük majd a 2010-es konferencia előadóiról, a témákról, és lehetősége lesz kedvezményes jegyehez jutni.

Kérjük az alábbi mezőket figyelmesen töltse ki!

„Bevallom 2+1 dolog miatt mentem el a konferenciára:

1.) Az egyik Odrovics János, akire nemrég találtam rá a neten és a szövegírási képességei messze meggyőztek. Jómagam is szeretnék ebben a képességben még fejlődni, ezért érdeklődve vártam az előadásait (hát Istenem jobb író, mint előadó, eleinte nagyon izgult, de azért belejött :-)).

2.) A másik a rendezvény jótékony célja, jó ötlet volt és nagyszerű felajánlás.

+1.) Van egy webáruházunk, olyam, amilyen, és mivel a fenti két dolog meggyőzött, gondoltam abból baj nem lehet, ha egy kicsit kupálódok a témakörben.

Bevallom nem nagyon ismertem a munkásságodat és mivel voltam már hasonló "kis" konferenciákon azért túl nagy elvárásaim nem voltak (mellesleg biztos voltam benne, hogy valamit ezzel el fogtok nekem adni, de semmi baj ezzel, sokszor vettem már ilyen konferencia csomagokat, ha jó, akkor megveszem). Ezek után simán meglepődtem az előadásokon. Az egy dolog, hogy milyen korrekten tartottátok magatokat a "nem adunk el semmit" ígéretetekhez, de az előadások színvonala (és ami nekem sokkal jobban számít) a mondandója meglepett és feldobott. Több "AHA" élményem volt, amit már régóta hiányoltam, pedig voltam nem egy több százezres konferencián is.

Csaba mondani valója a konverziós tölcsérről nem volt új, de webáruházaknál alkalmazni eszembe se jutott volna. Az ötlet nekem teljesen újszerű volt. Pláne az ötletek kincset érnek (sőt biztos vagyok benne konkrét százalékos emelkedéseket jelentenek a bevételeinkben mostantól). A második előadása a webáruházak jövőképéről pedig annyira feldobott (szeretek a jövőről vizionálni, mert szerintem ez viszi előre az emberiséget), hogy csak remélni tudom ennyire nem dobódott fel tőle senki, mert abból az előadásból néhány dolgot feltett szándékom megvalósítani :-).

János előadásai szintúgy jók voltak. Bár az elsőn még nagyon izgult és ezt a részét azért már nagyjából ismertem, de a második előadás itt is jócskán tartogatott meglepetéseket és őszintén sajnáltam, hogy néhány kockára nem jutott idő.

A te utolsó előadásod plusz 2 "AHA" élménnyel gazdagított és rájöttem arra is, hogy idén mi lesz a karácsonyi akciónk.

A végére hagytam, mert úgy gondolom, külön levelet megérdemelne. Minden köszönetem a tiéd videóért. Jómagam is űzöm ezeket a sportokat, így pontosan tudom, hogy az az édesapa mit vállalt a fiáért. Bevallom nem tudtam végignézni, mert olyan mélyen érintett, hogy féltem felnőtt ember létemre ott sírom el magam. Még órákkal később sem tudtam túltenni magam rajta, amikor hazafelé vezettem. Igen, ez az, ami egy embernek erőt adhat. Még egyszer köszönöm.
Hát, ilyen élményekkel jöttem én el a konferenciátokról.
Cserébe további sikeres üzletet és kitartást kívánok!”

Vajda Gábor
Natur Arkánum Kft.
www.naturarkanum.hu

„Az előadás után, agyilag nagyon lefáradva ugyan, de reményekkel, és ötletekkel telve tértem haza. Nagyon hasznosnak találtam a napot, és ezúton is köszönöm a szervezőknek!

Ui.: Ennyi pénzt bőven megért, főleg azzal a tudattal, hogy jó helyre is jut a pénz! :)”

Fábián Zsolt
www.vizipipa.net

„A tavalyi szemináriumon nem voltam, a cd egy részét már meghallgattam. Nagyon kíváncsi vagyok, mi az, amiről idén más a véleményed. Izgatottan várom az "update"-et. Összességében elégedett vagyok a szombati konferenciával, izgalmas témák voltak, én a délelőtti előadásokon is hallottam számomra új dolgokat. Remek előadók, nekem különösen tetszett Zajdó Csaba kifinomult stílusa.
Odrovics János előadásai is jól meg voltak szerkesztve, csak kár, hogy nem tudta őket részletesen és végig elmondani. A záró előadás is nagyon szuper volt. Csak rendkívüli egyéniségek képesek így hatni a közönségre, ahogyan Te hatottál!”

Vidács Jenő

„A konferencia maximálisan pozitív élmény volt!

Döbbenetesek voltak Király úr szavai a gyermekétkeztetés helyzetéről és egyben megnyugtatóak azok az intézkedési, amik az ételek célba érését szolgálják.

Gratulálok ehhez az ötlethez! Jó ember vagy, nekem ez nem jutott volna eszembe. Mostantól kicsit másképpen gondolkodom erről a lehetőségről.

Mivel előfordulok néha konferenciákon, volt összehasonlítási alapom a rendezvény szakmai értékei és a promódömpingtelensége ügyében. Igazából egy egészséges mennyiségű ajánlat elfér egy szakmai rendezvényen, hiszen ha már amúgy is lelkes a nép, akkor legyen meg a lehetősége a vásárlásra. De ez a megoldás, hogy nyomulás nélkül színtiszta információ átadás történt, ez üdítő volt! Tiszta matek: kevesebb önreklám és így több idő jut a hasznos tartalomra! Tök jó volt! Jánosnak így is volt egy kis rohanása :-) A szakmai tartalom nagyon jó volt. Érezni lehetett azt, hogy minden előadó értéket akart adni (és adott is) nem az volt minden mondatnak a végkicsengése, hogy "vedd meg ezt barátom"! Önmagában is hasznosítható és értékes információ volt minden előadás.

Az esettanulmány különösen érdekes volt, tipikus példája a nem mind arany, ami fénylik dolognak. A számok fontosak lennének nagyobb mennyiségben is, hogy az embernek legyen valami objektív adata ahhoz, hogy a saját forgalmát és eladási adatait összehasonlíthassa az iparági átlaggal. A nagytesónak van ugyan összehasonlító eszköze, de az csak a látogatottságra vonatkozik ha jól emlékszem. Persze ezeket az adatokat mindenki hétpecsétes titokként kezeli. A végén a film nagyon erős volt. Fantasztikus akarat és erő jelent meg a képeken. De a végén mégis kicsit kellemetlenül éreztem magamat, mert elérzékenyülve száz tök idegen ember közt... De a tanulsága a történetnek óriási és ígérem, hogy csak erre fogok emlékezni! :-)”

Erős Zoltán
Tisz-Tool Bt

„Örülök, hogy beneveztem a konferenciádra, és örülök, hogy személyesen is megismertelek Benneteket. Jól szervezettek voltatok, miközben egy jótékonysági rendezvényhez illően low budget báj lengte be a hangulatot.
Érdekes és szívmelengető volt hallani az alapítvány vezetőjét.

Csaba profi és nagyon tehetséges, adott, nyújtott újat, miközben hangsúlyosan ő volt a technikai megoldás, a válasz, ha valaki fejlesztésben gondolkodik. János nagyszerű szakember és csapnivaló előadó :o)), mindkettő átjött az előadásán. Inspiratív volt, sok jó ötletet adott. Te meg számomra a melegszívű kapitalista voltál, aki profi üzletember és mellette ember, aki felelősséggel használja az anyagi hatalmát, nem csak kapni, de adni is akar, és javítani a világon.”

Banga Sándor
NYARNA-Informatika Kft.

„Köszönöm a lehetőséget, tetszet a szeminárium, bár mi is webfejlesztő cég vagyunk, és a szövegírás miatt mentem el, ennek ellenére hasznos volt a többi előadás is, Csaba és a te előadásodban is kaptam hasznos és értékes információkat. Összesítve megérte számomra, ott lenni.”

Varga Gábor
www.visualnet.hu

„Feltöltődve, pozitív energiákkal értem haza. (pedig reggel 5kor keltem, hogy felérjek Pestre Sopronból…) Mi ennek az oka? Őszintén meggyőztetek, hogy van lehetőség a webes értékesítésben és remek ötleteket adtatok, amiket akár jelenlegi munkakörömben akár később vállalkozóként remekül tudok majd hasznosítani.
Még egyszer köszönöm ezt a remek konferenciát!”

Rudasits Ákos
RoofLITE Magyarország Kft

A következő Jótékonysági Konferencia 2010 Szeptemberében lesz!
Jelentős kedvezmény, előregisztráció!

Csak annak lesz lehetősége jelentős kedvezményű jegyet vásárolni, aki 2009-ben ott volt, vagy itt regisztrál!

Az előregisztráció semmilyen kötelezettséggel nem jár! Azonban elsőként értesítjük majd a 2010-es konferencia előadóiról, a témákról, és lehetősége lesz kedvezményes jegyehez jutni.

Kérjük az alábbi mezőket figyelmesen töltse ki!



Partnereink